Fogszabályozás

Az ma már nem is kérdés, hogy a fogszabályozás egy meglehetősen hosszú és sokszor kellemetlen folyamat. Az azonban még mindig nem köztudott, hogy nem csak esztétikai, hanem élettani szempontból is fontos. Ha a fogak a fogívben szabályosan helyezkednek el, akkor sokkal könnyebb elkerülni a fog- és szájbetegségeket. Továbbá a torlódott fogak tisztítása is nehézkes, amely fogszuvasodáshoz, gyulladásokhoz vezethet. A kor előrehaladtával a kezelés egyre több időt vesz igénybe, így célszerű egészen korán megkezdeni. Rendelőnkben – a megnövekedett igény miatt – elsősorban a 12-16 éves pácienseket kezeljük.

A kamaszoknál előny, hogy a kezelés gyorsabb, az eredmények hamarabb várhatók, mint a felnőtteknél, azonban pont abban a korban vannak, amikor a kommunikáció nehezebb. Náluk a kezelés sikere nagyban függ attól is, hogy ők mennyire elkötelezettek a fogszabályozás iránt. Aki nem fogadja el a kezelést, nem érti és látja a hosszú távú következményeket, ott ez az eredményt is befolyásolja. Kimondottan igaz ez a kivehető készülékekkel történő kezelések esetén, hiszen egyszerűen nem használja a páciens, így aztán a várt javulás is várat magára. Éppen ezért a kezelések középpontjában a szülővel és a pácienssel való bizalmi viszony kialakítása kiemelten fontos számunkra. A célok vagy éppen a következmények felvázolása, elfogadás közös feladatunk.

A fogszabályozás bár hosszú folyamat és az sem titok, hogy sokszor kellemetlenséggel jár. Emellett időt kell szánni a kezelésekre és a fogápolással kapcsolatos teendőkre. Az eredményes kezeléshez tehát elengedhetetlen a türelem.

Bármilyen fogszabályozással kapcsolatos kérdésre szívesen válaszolunk, a folyamat megkezdése előtt minden esetben kezelési tervet készítünk, amely teljesen egyedi. Bejelentkezés és további információ: +36 30 463 68 66.